Hatékony csomagolás a gyakorlatban

A csomagolás egyedi tervezése révén a jövőben a csomagok mérete és súlya is kisebb lesz

A Phigenics Validation Test (PVT) segítségével a Phigenics tesztelést biztosít a Legionella baktériumra vonatkozóan. Ezzel a vízkezelési csapat tagjainak segít a vízben terjedő kórokozókhoz kapcsolódó betegségek megelőzésében. TimeZero tesztjük az egész világon elérhető, indulásuk, 2004 óta a vízkezelési ágazat vezetőjének számítanak.

2014-ben a Phigenics válaszúthoz érkezett a csomagolással kapcsolatban. Bejelentették, hogy a fuvarozók áttérnek a méret alapján meghatározott tömeg használatára, és a szállítási költségek meghatározásának ez lesz a fő tényezője. A független vízkezelési vállalkozás tudta, hogy módosítani kell a csomagolásán, de mivel nem volt fuvarozási szakértője, ehhez segítségre volt szüksége.


„Az ügyfeleink nem a csomagolásért fizetnek nekünk, hanem a termékünk nyújtotta pontos adatpontokért.”


Alkalmazkodás a változáshoz

Az első lépés az volt, hogy támogatásért fordultak a FedEx kereskedelmi képviselőjükhöz. „Mivel nyolc év után ez volt az első alkalom, hogy módosítottuk a csomagolást, szükségünk volt a FedEx visszajelzésére és szakértelmére,” fogalmazott Kellen Utecht, a Phigenics fenntarthatóságért és piacfejlesztésért felelős igazgatója. „Az ügyfeleink nem a csomagolásért fizetnek nekünk, hanem a termékünk nyújtotta pontos adatpontokért, ezért akkor férnek hozzá az adatokhoz, ha minden megfelelően van becsomagolva, és a termékünk tökéletes állapotban érkezik meg.”

 

Fénykép egy férfiról, aki Phigenics termékeket csomagol egyedileg méretre vágott habba

A Phigenics és a FedEx együtt egy új csomagolási megoldást dolgozott ki, amely a Phigenics számára óriási jelentőségűnek bizonyult. A Phigenics a FedEx hozzá legközelebb dolgozó csomagolástechnológus mérnökét vonta be segíteni, majd alapos konzultáció után a FedEx olyan megoldást javasolt, melyben új, egyedi csomagolóanyagok és új, egyedi tervezésű dobozok is szerepet kaptak.

Ez nemcsak a későbbi szállítmányok méretét és súlyát csökkentette, de az új csomagolás (egyedileg méretre vágott hab) jól illeszkedő és rendkívül jó védő megoldást jelent a fuvarozni kívánt törékeny csövek számára.

. „Mindebből semmit nem tudtunk volna véghezvinni, ha nincsenek a FedEx képviselőink, akikre támaszkodhattunk,” mondta Utecht. „Igazán mindenki a Phigenics csapatának elkötelezett tagjaként dolgozott.”

Tanulságok

Röviden: a hatékonyság minden szempontból ­nagy mértékben nőtt. A Phigenics a kisebb, könnyebb csomagolás létrehozásával jelentős, általános csökkenést ért el a fuvarozási költségek terén. Környezeti hatásuk is csökkent, növekedett a márkaismertség és az ügyfelek elégedettsége is. Emellett a raktárban is több lett a hely most, hogy kevesebb helyet foglalnak el a csomagolóanyagok.

Ötleteket olvashat a hatékonyabb csomagoláshoz.

 

mosolygó, a kezében textilt tartó nő

Készen áll, hogy újra felhasználható csomagolást használjon?

Okosabb fuvarozás, azonnal. Válasszon az újra felhasználható, újrahasznosítható, újrahasznosított anyagból készült csomagolási lehetőségek közül.